ember és szabadság logó

A Magyarországi szcientológia lapja

NEM LEHET TÚL KORÁN KEZDENI AZ EMBERI JOGOK MEGISMERÉSÉT

Amikor Pári Zsoltot 2005-benfelkérték, hogy dolgozzon a Fiatalok az Emberi Jogokért magyarországi csoportjának megszervezésében, tudta, hogy egy nagyon fontos és értékes lehetőséget kapott – ezen a területen óriási hatást lehet elérni. Ma ő a csoport elnöke.

„Nem is tudtam pontosan, hogy milyen messzemenő fontosságú ez az ügy, de belefogtam. Elmondhatom, hogy az egész életem megváltozott – nem vagyok ugyanaz, aki voltam. Nem tudok elképzelni annál fontosabbat, mint ennek az üzenetnek a terjesztését, ahogyan L. Ron Hubbard megfogalmazta: „Az emberi jogokat valósággá kell tenni, nem idealista álomként kezelni azokat.” Amikor látom a gyerekek arcát, amint megértikaz emberi jogaikat, tudom, hogy hatással voltam az életükre.

„A célom az, hogy minden iskolás, és a szüleik is, megismerjék az emberi jogokat az ismeretterjesztő füzetünkből, és megnézzék a kisfilmjeinket az egyes jogokról. Akkor ők is terjeszteni fogják ezt a tudást, és a dolgok jobbáfognak válni.”

A Magyar Fiatalok az Emberi Jogokért csoport egy nemzetközi mozgalom része, amely célul tűzte ki azt, hogy a fiataloknak megtanítsa az emberi jogokat mindenütt a világon.

Az ember fiatalkorában a legnyitottabb. A gyerekek felfedezik a világot, kapcsolataikat a külvilághoz, a többi emberhez. Fontos az a lépés, hogy megtanulják, mihez van joguk, és mások milyen jogait kell tiszteletben tartaniuk. De ez a terület – amint felmérések mutatják – meglehetősen el van hanyagolva. A Fiatalok az Emberi Jogokért (YHRI) célja az, hogy változtasson ezen a helyzeten.

Az emberi jogokat, melyeket az YHRI a gyerekekkel megismertet, 60 évvel ezelőtt fogalmazták meg. A második világháború megrázkódtatásai után 1945-ben a Föld országai megalakították az Egyesült Nemzetek Szövetségét (ENSZ).

Mivel az ENSZ célja az, hogy békét teremtsen a Föld népei között, egy bizottság, melynek elnöke Eleanor Roosevelt volt, megfogalmazott egy különleges dokumentumot, amely „kinyilvánítja” minden ember jogait – ez az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata.

Az ENSZ Közgyűlése 1948. december 10-én elfogadta és kihirdette ezt mint az EMBERI JOGOK EGYETEMES NYILATKOZATÁ-t. Ezután felkértek minden tagállamot, hogy adja ki saját nyelvén ezt a szöveget, tegye közismertté, tegye elérhetővé mindenki számára, iskolákban és más oktatási intézményekben olvassák el, mindenütt a világon, politikai különbségektől függetlenül.

Ennek a célnak a megvalósítása még nem történt meg.

2001-ben Mary Shuttleworth megalapította a Fiatalok az Emberi Jogokért Nemzetközi Szervezetét, a Nemzetközi Alapítvány az Emberi Jogokért és Toleranciáért egyik projektjeként. Célja az, hogy a fiatalokkal megismertessék az emberi jogokat, hogy azután ők a tolerancia és béke szószólóivá váljanak.

Az Alapítvány könnyen követhető emberi jogi ismertetőket készít felnőttek és gyerekek számára, hogy megértsék, melyek azok az alapvető jogok, melyeket az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata tartalmaz, és hogy hatékonyan szembeszálljanak az emberi jogok megsértésével.

Bolygószintű kampánya részeként, hogy növelje a nagyközönség tudatosságát az emberi jogokkal kapcsolatban, a Nemzetközi Szcientológia Egyház kapcsolatba lépett a Fiatalok az Emberi Jogokért Nemzetközi Szervezetével (YHRI), és együtt kiadtak 30 közérdekű felvilágosító kisfilmet az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 30 pontjáról. A fél és egy perc közötti időtartamú, könnyen érthető videoklipek, melyekben fiatalok szerepelnek, új szintre emelik az emberi jogi ismeretterjesztést, mert olyan képeket, zenét használnak, melyet a felnőttek és a fiatalok egyaránt a magukénak érezhetnek.

2004-ben az YHRI elkészítette az UNITED (kb. „egyesülve”) című zenés videofilmet, amely hétköznapi helyzetekben mutatja be, hogy különböző etnikumú közösségek között milyen sokat számít az emberi jogok ismerete. A film promóciója során 45 ezer mérföldet tettek meg 4 kontinensen, 13 országban. 2000 önkéntes, köztük 150 színész szánta idejét arra, hogy részt vegyen ebben a nemzetközi összefogásban. A filmet a 19 éves Taron Lexton rendezte, és a közreműködők nagy része is tizenéves volt, így hitelesen fiatalos a film.

Magyar iskolások a következőképpen foglamazták meg véleményüket a film megtekintése után:

„Amikor megnéztem ezt a filmet, az igazi világot láttam... Rájöttem, hogy ezeknek a jogoknak az alkalmazásával meg lehet oldnai a kínos vagy gyűlölködéssel teli helyzeteket. Boldogabban és felelősségteljesebben élhetek ezentúl.” Eszter, 7. osztályos

„Diszcrimináció. Ne ítélj el másokat, mielőtt megismernéd őket. Nagyon jó volt ez a film. Ezentúl máshogyan fogok élni, és máshogyan fogom kezelni az embereket.” Nikolett, 7.osztályos

„Sokszor meg tudnám nézni ezt a filmet. Sokkal jobban látom, hogy mi történik. Jó tudni, hogy vannak jogaink, és hogy senki nem veheti el tőlünk.” Viola, általános iskolás

Azóta a filmet 15 nyelven feliratozták, és több tucat országban vetítették le szerte a világon. Az UNITED filmet 30 különféle filmfesztiválra válogatták be, és 12 díjat meg is nyert, köztük a Kolorádói Holdtánc Fesztivál díját, a „Legjobb emberi jogi film” díját Firenzében, a Taglio Corto emberi jogi filmfesztiválon, Kaliforniában a „Legjobb ifjúsági filmkészítők” és a „Legjobb családi film” a Nagymedve Filmfesztiválon, valamint a NewYork-i Független Filmek Fesztiválján elnyerte a „Legjobb rövidfilm” díját.

Oktatási programján kívül az YHRI folyamatosan hirdet versenyeket különféle művészeti tevékenységekben.

Az YHRI első ilyen projektje az volt, az ENSZ Emberi Jogi Oktatás Évtizede 1995-2004 támogatása képpen, amikor elindította Európában a Fogalmazásíró Versenyt 8-18 évesek számára. A verseny lebonyolításában részt vett az ENSZ Barátai nevű szervezet is. Három fiatal, egy magyar, egy cseh és egy osztrák, utazást nyert Genfbe, ahol az ENSZ Emberi Jogi Biztosának Irodája található, és itt vették át díjukat 2001. október 11-én.

2005 novemberében a hagyomány folytatásaként a Fiatalok az Emberi Jogokért magyarországi csoportja meghirdette a „Művészettel az emberi jogokért” című versenyt. Számos rajz, festmény és zenei pályamű érkezett a felhívásra.

Weith Katalin, aki lebonyolította a versenyt, a következőképpen jellemezte a beérkezett munkákat: „Nagyon sok szép rajz érkezett, a legkülönfélébb technikákkal, nagyon kreatív és művészi megjelenítéssel. Ezek mind személyes élményeket közvetítenek arról, hogy milyen érzéseket jelentenekaz alapvető emberi jogok.

”Végül kiállítást rendeztek, ahol több mint 130 pályázó művét lehetett megnézni. A díjátadás 2006 január 27-én volt. Ezt közvetítette élőben a Fix TV is, és a műsor során levetítették az UNITED videófilmet, valamint 3 emberi jogi kisfilmet, amelyet a Szcientológia Egyház és a Fiatalok az Emberi Jogokért közösen készíttetett.

A „Művészettel az emberi jogokért” versennyel egyidőben, december 1-jén mozikampány is indult. Az UNITED filmet, valamint a közérdekű felvilágosító kisfilmeket 17 bevásárlóközpontban vetítették, 36 napon át, 139 képernyőn, naponta átlagosan összesen 660 alkalommal. Összesen végül is 330 264 alkalommal voltak láthatók. Ennek eredményeképpen megnövekedett az érdeklődés az iránt, hogy hogyan lehetne megtanítani az emberi jogokat a fiataloknak.

Azután, a Fiatalok az Emberi Jogokért magyarországi csoportja kiosztott mintegy 50 ezer emberi jogi füzetet a Nyugati téren, és 8000 aláírást gyűjtöttek egy nyilatkozathoz, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát terjeszteni kell. Tovább folytatják az információk terjesztését, rádió - és tv -műsorokkal, valamint a közérdekű felvilágosító kisfilmek vetítésével.

Célunk az, hogy toleráns, békés és barátságos környezetet teremtsünk azáltal, hogy a fiatalokat arra ösztönözzük, hogy ismerjék meg és alkalmazzák az emberi jogokat – és tegyék azokat valóságossá minden korosztály számára. Csatlakozhatnak hozzánk fiatalok és idősebbek is egyaránt.

Vági Péterügyvezető 
Fiatalok az Emberi JogokértMagyarország

Forrás:
www.youthforhumanrights.org,
www.youthforhumanrights.org,
www.unitedmusicvideo.orgwww.unitedmusicvideo.org