ember és szabadság logó

A Magyarországi szcientológia lapja

NEMI ERŐSZAK ÉS VISSZAÉLÉS A PSZICHIÁTRIAI INTÉZETEKBEN

Az Ember és Szabadság több nő esetét is megismerte, akiket elárultak, akiknek a bizalmával visszaéltek, és akiket bántalmaztak budapesti és vidéki pszichiátriai intézetekben.

Amint ezek az esetek napvilágra kerülnek, és a pszichiáterek szembesülnek a bűneikkel, a szokásos válasz a „hivatalos forrásokból” az, hogy ők nem felelősek azért, hogy mi történik az osztályukon.

Ennél még rosszabb az a felvetés, hogy „ez csupán hallucináció”, amint az egy, az Ember és Szabadság magazin által feltárt esetben történt.

Mit jelent ez a felelőtlenség a magyar állampolgárok életére és sorsára nézve? Szilvia és Róbert története bepillantást enged a válaszra.

 

A VÉDTELENEK MANIPULÁLÁSA

Szilvia és Róbert 17 éven át éltek normálisnak mondható házasságban, Budapesten, szokásos családi örömökkel és gondokkal.

Azonban három évvel ezelőtt Szilviát beutalták egy pszichiátriai osztályra, a budapesti Szent Erzsébet Kórházba. Ha ez nem lett volna elég gond, szerencsétlen módon megtetszett egy pszichiátriai ápolónak, J. Józsefnek.

Hamarosan tapasztalta azt, amiről más nők is beszámoltak már az ország, sőt a világ legkülönbözőbb pontjain: erős tudatmódosító szerekkel a pszichiáterek és a gondozók teljes tehetetlenségbe tudják juttatni a női pácienseket – különösen, ha a vezető pszichiáter szemet huny az ilyen esetek felett.

Noha Szilvia gyötrőjének az etikai kódex és a szabályok szerint nincs engedélye arra, hogy gyógyszerekkel kezeljen, az éjszakai ügyelete kezdetén ő osztja ki a pirulákat. Lehetetlen, hogy felettesei erről ne tudjanak – hiszen vezető pszichiáterek által aláírt ilyen dokumentumok is vannak Szilvia betegnyilvántartójában.

Szilvia esetében az Ember és Szabadság által elemzett műszakátadó nyomtatványok tanúsága szerint látható, hogy amikor J. József volt ügyeletben, akkor Szilvia alig volt eszméleténél, nagyon álmos volt, és nem ette meg az ennivalóját.

Három alkalommal – mindig József ügyelete alatt – azt olvashatjuk, hogy mellkasi vizsgálatra, kardiológiai ellenőrzésre volt szüksége, állítólagos szívritmuszavarok miatt.

Az egyik ilyen EKG-grafikon reggel 6.22-kor készült, ami elég valószínűtlen időpont egy sima vizsgálatra. Az osztálynak nincs is ilyen készüléke, tehát Szilviát valahová máshová kellett vinni ebben az időpontban. Egyébként a beutalás előtt soha nem voltak szívpanaszai.

Mindez felveti a kérdést: Ezek a szívműködési rendellenességek nem a túlzottan nagy adag szereknek voltak-e köszönhetők, amelyeknek a támadó sikerét kellett biztosítaniuk?

FÉLIG ÖNTUDATLANNÁ GYÓGYSZEREZVE

Hetekkel később Szilviában feltörtek emlékfoszlányok, hogy mintha őt megerőszakolták volna a pszichiátrián. Hazaengedését követően beszámolt arról, hogy három különböző alkalommal történt meg, hogy J. József, kihasználva kiszolgáltatottságát, szinte öntudatlan állapotát, elvitte valahová és megerőszakolta.

Szilvia hét különböző pszichotróp szert kapott az intézetben, köztük Lithiumot, Citalopramot (ez egy antidepresszáns), Diazepamot (hozzászokást kiváltó nyugtató), Olanzapint (antipszichotikum) és Clonazepamot (szorongásoldó szer).

Ezek a pszichiátriai szerek szokatlan reakciókat válthatnak ki. Időnként az ilyen szerek teljesen kifordítják magukból a pácienst, vagy olyan alaposan lenyugtatják őket, hogy memóriazavaraik lesznek, sőt akár képtelenek felismerni a saját rokonaikat.

A kórházi feljegyzések szerint Szilvia 4 különböző szert kapott minden nap, néha további adagokat vagy további szereket is adtak neki.

Férje arról számol be, hogy „nagyon furcsává vált” azután, hogy bekerült a kórházba.

„Amikor az első hetekben bementem meglátogatni, mindig aludt. Gondoltam, ez biztos azért van, mert otthon sokáig nem tudott aludni, és nagyon fáradt.

Azután meg teljesen ellentétesre fordult a helyzet – erőszakos lett, lökdösött. Aztán meg sírni kezdett a tükör előtt.

Egyszer nagyon furcsán nevetett, felrakta a lábát egy székre, és vadul dohányzott, ahogyan addig sosem szokott. Mialatt a pszichiátrián kezelték, sokkal rosszabb állapotba került, mint amilyenben előtte volt. Le is fogyott – egy hét alatt négy kilót.

”A fizikai és érzelmi kilengések, amelyeket Róbert leírt, az intézetekben mindennaposan használt, pszichiáterek által felírt szerek jól ismert mellékhatásai. Szilvia kórházi elbocsátója a következőket rögzíti: „A kezelés második felében hypomániás (túlságosan izgatott) tünetek jelentkeztek, intenzív aktivitás volt megfigyelhető.

”Nem meglepő, hiszen a szerek tájékoztatóján ilyesmik olvashatók: „Mellékhatások: izgatottság...agresszió... koncentrációs zavarok...szorongás.”

„PUSZTA HALLUCINÁCIÓ”

Miután Szilviát kiengedték a kórházból, Róbert alig ismert a feleségére. Képtelen volt megállni a lábán, a pupillái ki voltak tágulva. Nyál csorgott a szája szélén, és az arca eltorzult. A hangulata az apátia és az izgatottság között ingadozott. Róbert nem értette, hogy mi történt vele, de igyekezett kedves és gondoskodó lenni, és felesége lassan jobban lett.

„Egyfolytában azon gondolkodtam, hogy mi történhetett vele, de eszem ágába sem jutott az, ami valójában történt, és eleinte ő sem emlékezett rá” – mondta el Róbert. „Csak miután hetek óta otthon volt, kezdtek felmerülni benne emlékek, hogy őt a pszichiátrián valaki megerőszakolta.

”Megbotránkozva ekkora áruláson, az első néhány nap Róbert nem is tudta, mit tegyen. Egy barátja, akiben megbízott, odaadta neki az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (CCHR) telefonszámát. Ez a szervezet kivizsgálja és nyilvánosságra hozza a pszichiátria területén történő emberi jogi sérelmeket. (Lásd a „Mi a CCHR?” írást a 7. oldalon.)

Amikor a CCHR-hoz fordultak, Róbert és Szilvia látták, hogy a CCHR munkatársai gyakorlatilag mindennel tisztában vannak, amikkel ők a pszichiátrián szembesültek – a legutolsó részletig.

A CCHR tanácsait követve Róbert és Szilvia összegyűjtötték a szükséges dokumentumokat a megfelelő jogi lépések megtételéhez, hogy érvényt szerezzenek Szilvia jogainak. A CCHR felkészítette őket arra, hogy milyen hivatalokat keressenek fel, és segített a panasz benyújtásában.

Mindezekkel a dokumentumokkal felfegyverkezve, Róbert elkísérte Szilviát a kórházba, és benyújtottak egy panaszt az őt kezelő pszichiáter ellen, valamint az osztály vezető pszichiátere ellen. Ők – nem meglepő módon – nem hittek a házaspárnak, és bármiféle vizsgálat nélkül azzal utasították vissza a vádat, hogy az pusztán Szilvia hallucinációja.

A trükk nem vált be. Szilviát különösen aktivizálta a pszichiáterek arroganciája, és elkezdett egyre több mindenre visszaemlékezni. Egyre több részletet mondott el Róbertnek arról, hogy mik voltak a bűntény körülményei – hogy nézett ki a szoba, ahová elvitték, ahová nem is szoktak páciensek bemenni. Tudomása szerint nem volt abban a szobában, mégis emlékezett rá. Ez volt az a hely, ahol megerőszakolták. Miután elmondta a szoba részleteit a férjének, az egyedül is vizsgálódni kezdett. Sikerült bejutnia ebbe a szobába, és azt találta, hogy az pontosan olyan, amilyennek a felesége azt leírta.

A PSZICHIÁTRIAI ÁPOLÓ ELISMERI, HOGY SZEXUÁLIS KAPCSOLATOT LÉTESÍTETT

A kórház személyzetének ellenállása ellenére a szükséges dokumentumokat beszerezték, és a bűntényt bejelentették a rendőrségen.

Sajnálatos módon a rendőri szervek nem sokat foglalkoztak a kérdéssel. Elhitték a pszichiáter történetét, és elfogadták József védekezését: „Szilvia okozta a problémát.”

Miután Róberték cáfolhatatlan bizonyítékokat hoztak fel, József elismerte, hogy szexuális kapcsolatot létesített Szilviával, de továbbra is azt állította, hogy az Szilvia beleegyezésével történt. A magyar törvények szerint szexuális kapcsolatot létesíteni egy pácienssel a kórházban nemi erőszaknak minősül.

Mivel Szilvia csak hetekkel a történtek után kezdett visszaemlékezni a körülményekre, és az orvosi dokumentumok azt jelezték, hogy erős gyógyszeres befolyásoltság alatt állt, a rendőrség szemében nem volt bizonyítható, hogy esetenként valóban félig öntudatlanná gyógyszerezték, kiszolgáltatottá tették, és valóban bűntény történt.

„Szilvia tünetei hasonlóak voltak, mint amikor valakit orvosi altatásban részesítenek” – mondja el Hidvégi Klára, a CCHR igazgatóhelyettese. „A tudatmódosító szerek miatt nem tudott tájékozódni, nem volt fizikai ereje sem az ellenállásra. Nem tudta volna megvédeni magát ebben a helyzetben.”

Annak ellenére, hogy a rendőrségi vizsgálatot „bűntényre utaló bizonyítékok hiányában” lezárták, Róbert és Szilvia nem adják fel a küzdelmet.

„Az egyik szobatársa elmondta, hogy József mindenki másnak ott, a szobában adta oda a tablettákat, Szilviát viszont kihívta a folyosóra, és ott adta neki a különböző szereket” - derítette ki Róbert.

A házaspár a CCHR javaslatára kért egy független szakértői vizsgálatot egy specialistától. Ebben a következők állnak: „Egy ápolónak a krízis-intervenció során, és a teljes pszichiátriai osztályon tudnia kell azt, hogy szexuális kapcsolatot létesíteni egy pácienssel, aki gyógyszeres kezelés alatt áll, akit mentális állapota miatt beutaltak a pszichiátriai osztályra, a helyzettel való súlyos visszaélés, mivel ezek a páciensek elesettek, viszonylag kiszolgáltatottak.

”Ezzel és a korábban összegyűjtött bizonyítékokkal Róbert és Szilvia polgárjogi pert indított a felelősök ellen. A per függőben van, de ők ketten elszántak arra, hogy elérjék, hogy igazságot szolgáltassanak nekik, és hogy a felelősök elszámoljanak tetteikkel.

A BŰNÖS GYAKORLATOT MEG KELL SZÜNTETNI

Róbert fogta azt az újságot, amelyben korábban közölték Szilvia történetét, elment a kórházba, és beszélt az ott dolgozókkal.

Elmondása szerint az egyik alkalmazott ezt mondta: „Józsi?...Tényleg?... Azt hittem, Karcsi volt az... Ez majdnem mindennap megtörténik, a pszichiáterek vagy az ápolók injekciókat adnak a asszonyoknak, és szobára viszik őket. Még a híres-neves XY professzor úr is (megjegyzés: a jogi körülmények miatt nem írjuk ki a nevét) csinálja ezt. A nők pedig nem is emlékeznek rá, úgy be vannak gyógyszerezve.”

Hidvégi Klára elmondása szerint „ezeknek az eseteknek csak egy töredéke kerül valaha is nyilvánosságra. Az csak a jéghegy csúcsa” – és ő több mint 200 áldozattal beszélt, akik a CCHR-hoz fordultak, miután a pszichiátrián bántalmazták vagy tönkretették őket.

„A szexuálisan bántalmazott nők annyira kínosnak érzik az egészet, szégyellik magukat, úgyhogy legtöbbször még a családtagjaiknak sem mondják el. Mit mondana a férjük vagy az élettársuk? Hogyan fognak az emberek rájuk nézni, ha megtudják?

Legtöbbször befelé fordulnak és magukba temetik a titkot. Csak néhányan – az erősebbek – elég bátrak ahhoz, hogy beszéljenek a szörnyű élményeikről, és segítséget keressenek nálunk, hogy jogorvoslatért folyamodjanak.

”Noha a Magyar Pszichiátriai Szövetség etikai kódexe megtiltja a szexuális kapcsolat bármiféle lehetőségét egy pácienssel, „elég döbbenetes, hogy ilyen történetek az ország legkülönbözőbb részeiből érkeznek hozzánk” – teszi hozzá Hidvégi Klára. „Vannak bejelentéseink szexuális visszaélésekről öt különböző pszichiátriai osztályról csak Budapesten.

”Róbert szinte hadjáratot indított azért, hogy ezt a gyakorlatot megszüntesse. Amint az Ember és Szabadságnak elmondta: „nem a bosszúért csinálom, hanem mert meggyőződésem, hogy Józsefet felelősségre kell vonni azért, amit tett. Nem lehet hagyni, hogy más nők és más házaspárok ilyen helyzetbe kerüljenek. Ha kell, elmegyek Strassburgba, a Nemzetközi Bíróságra. Ezt a bűnös gyakorlatot meg kell szüntetni.

LEHETŐSÉGET ADNI ARRA, HOGY A PSZICHIÁTRIA ÁLDOZATAI MEGSZÓLALHASSANAK

„Minden szexuálisan bántalmazott páciensnek tudnia kell, hogy eljöhet a CCHR-hoz, és történetét a legszigorúbb titoktartással kezeljük– és mindent megteszünk azért, hogy segítsük őket” – mondta Dobos János, a CCHR Magyarország ügyvezetője.