ember és szabadság logó

A Magyarországi szcientológia lapja

Segíteni, ahol a legnagyobb szükség van rá

Gyors segítség a katasztrófa helyszínén – ez a Szcientológia önkéntes lelkészek védjegye. 20 órával azután, hogy a szökőárhullámai – mindenhol rombolást hagyva maguk után– visszahúzódtak, az első pár száz önkéntes lelkész megérkezett a legkeményebben érintett területekre, Indonéziába, Thaiföld déli részére, Délkelet-Indiába és Srí Lankára.

Helyi lakosok és turisták milliói menekültek meg az érintett területeken, de fedél nélkül maradtak, elveszítették szeretteiket vagy megélhetésüket, és élelem, ivóvíz és gyógyszer hiányában számtalan ember került nehéz helyzetbe. Az átélt események hatására a legtöbben sokkos állapotban voltak.

A Szcientológia önkéntes lelkészek nem rettennek meg az ilyen katasztrófák vagy hasonló nehézségek kezelésétől; a szervezet létrehozásának negyed évszázada alatt több mint 150 országban jutottak már át nemzeti, faji, politikai és vallási akadályokon, hogy segítsenek sikeresen felülemelkedni az embereknek az élet megrázkódtatásain,és képesek legyenek visszaállítani életükbe a rendet, biztonságot és boldogságot.

A Szcientológia önkéntes lelkésze tudják, hogyan segítsenek a válságok idején – legyen az személyes, családi, munkahelyi vagy természeti katasztrófa. Specializált ismeretekkel rendelkeznek, és széles körre kiterjedő gyakorlatuk folytán képesek enyhíteni és megoldania nehézségek fő okait.

Ezek az emberek önkéntes lelkészi képzésben részesülnek, amelyet minden Szcientológia egyház és misszió szolgáltat szerte a világon. Sokan kapnak még kiegészítő képzést elsősegélynyújtásra és az „első válasz” katasztrófa enyhítő eljárás végzésére. Ez utóbbi tagok alkotják a Szcientológia Katasztrófaenyhítő Csapat magját, és ők mindig a frontvonalban dolgoznak.

Az önkéntes lelkészek számtalan esetben nyújtottak hatékony segítséget a nehéz pillanatokban: a 2011. szeptember 11-i New York-i terrortámadástól kezdve (ahol a Ground Zeronál 800 önkéntes lelkész segített az orvosoknak, tűzoltóknak és mentőmunkásoknak) a 2002. év nyarán Magyarországon is végigvonuló árvizekig, amikor is a magyar önkéntes lelkészek napokon keresztül megszakítás nélkül, éjt nappallá téve dolgoztak azon, hogy a Margit-szigetet megmentsék az árhullámoktól.

Íme, néhány azok közül a katasztrófák közül, amelyek enyhítésénél az utóbbi 15 évben a Szcientológia önkéntes lelkészek létfontosságú szerepet játszottak:

•Földrengés, San Francisco, 1989.

•Lázongás, Los Angeles, 1992.

•Árvizek, Olaszország, 1994.

•Földrengés, Kobe, Japán, 1995.

•Gázrobbanás, Korea, 1995.

•Bombamerénylet, OklahomaCity, 1995.

•Földrengés, Jakarta, 1995.

•Áradások, Venezuela, 1997.

•Háború, Csecsenföld, 1997.

•Hurrikán, Nicaragua, 1998.

•Földrengés, Törökország, 1999.

•Tornádó, Oklahoma, 1999.

•Terrorista támadás New York, World Trade Center, 2001.

•Terrorista támadás, Washington, D.C., 2001.

•Földrengés, Ahmadabad, India, 2001.

•Bozóttüzek, Ausztrália, 2001.

•Áradások, Közép-Európa, 2002.

•Túszdráma és színházi ostrom, Moszkva, 2002.

•Földrengés és iskola összedőlés, Olaszország, 2002.

•Áradások, Santa Fe, Argentína, 2003.

•Polgári zavargások, Venezuela, 2003.

•Futótüzek, Dél-Kalifornia, 2003.

•Terrorista bombamerénylet, Madrid, 2004.

•Hurrikán, Florida, 2004.

•Szökőár, Dél-Ázsia, 2004-2005.

A Szcientológia önkéntes lelkészek nemzetközileg minden évben több mint egymillió órát áldoznak önkéntes munkájukkal a közösségeknek: közvetlenül segítenek embereknek, és olyan módszereket tanítanak meg nekik, amelyekkel saját maguk is felül tudnak kerekedni az élet akadályain.

A Dél-Ázsiában történt katasztrófa idején a Nemzetközi Szcientológia Önkéntes Lelkész Segélyvonal naponta 100 hívást kapott olyan magánemberektől, akik felajánlották adományaikat vagy személyesen szerettek volna segíteni.

Jelenleg is több mint 400 Szcientológia önkéntes lelkész van kint a helyszíneken, de több segítségre van szükségük. Ha Ön bármilyen módon hozzá tud járulni munkájukhoz, kérjük, jelezze a (06-1)321-5290 telefonszámon, vagy küldjön e-mailt: vm@volunteerministers.org.